Közös képviselő vagy Társasházkezelő?

Az elmúlt 20 évben ez a szakma valóságos evolúción ment keresztül: GONDNOK » HÁZFELÜGYELŐ » HÁZMESTER » KÖZÖS KÉPVISELŐ » TÁRSASHÁZI KÉPVISELŐ » TÁRSASHÁZKEZELŐ CÉG, CONDOMINIUM MANAGEMENT HOLDING…

A közös képviselőtől a társasházkezelőig

Ennek ellenére az emberek fejében még mindig a „közös képviselő” megnevezés él leginkább. Elég megnéznünk, hogy a hazánkban legtöbbet használt, legnagyobb internetes kereső portál mit árul el erről. (a Google-ban a rákeresések száma kétszer annyi a „közös képviselő” szóra mint például társasházkezelőre)

Ezzel nem is lenne gond, hiszen Budapest egyik legforgalmasabb terét is még mindig régi nevén, Moszkva térként emlegetjük a legtöbben, és mégsem tévedünk el, pedig már hosszú évek óta Széll Kálmán térnek hívják.

A gond ott kezdődik, hogy a fejünkben összemosódnak az egyes megnevezésekhez tartozó feladatkörök, és így néha olyasmit szeretnénk elvégeztetni a közös képviselőnkkel, ami már leginkább egy társasházkezelő cég feladatkörébe tartozna.

Manci néniNyilvánvalóan nem várhatjuk el Manci nénitől, aki pár ezer forintért bevállalta, hogy segít a háznak a papírmunka elvégzésében, meg a hivatali ügyintézésben, hogy szombat délután felszerszámozva kivonuljon egy csőtöréshez, és megszerelje a fűtőtestünket, vagy hogy szakmai felmérést készítsen a ház épületgépészeti szerkezeteinek állapotáról. Persze, elvárhatjuk, de az eredmény minimum kétséges lesz…

Manci néni valószínűleg egy jól kommunikáló, határozott és talpraesett hölgy, de annak ellenére, hogy sok ismerőse van, mégiscsak egy-szál maga látja el a feladatokat, és nem képes felvenni a harcot egy jól felépített gépezettel, amit egy profi társasházkezelő cég tud jelenteni.

A közös képviselő díja befektetés nem költségMennyibe kerül egy közös képviselő és mennyibe egy profi Társasházkezelő? A válasz erősen függ attól hogy mekkora házról beszélünk, hány lakó lakja, és persze attól is, hogy mi a fontosabb, mi hiányozna jobban nekünk: Manci néni folyamatos jelenléte a házban, a kedvessége, közvetlensége, és hogy bármikor van ideje egy kis trécselésre, vagy az, hogy nyugodt, biztonságos és minden tekintetben kellemes lakókörnyezetben éljünk, hogy a házunk óramű pontossággal, olajozottan működjön, és hogy pénzügyeinket profik intézzék ezzel akár több milliót megspórolva a háznak éves szinten.

Egyrészt, ha úgy gondolunk a közös képviselő havi díjára, mint befektetésre, nem úgy mint költségre, gyorsan rájöhetünk hogy mondjuk egy 50 ezer forintos havidíj sokkal olcsóbb lehet, mint a havi 10…

Hogyan? Egyszerű…

Ha a profi házmenedzselés miatt a társasházkezelő például megspórol nekünk 720 ezer forintot az első évben, akkor -120 ezres kiadás helyett (Manci néni éves díja) +120 ezres bevételre tettünk szert:

720 000 – (50 000 x 12 hónap) = 120 000

Elég ha vetünk egy pillantást a „Társasházkezelő Szakképesítés Szakmai és Vizsgakövetelményei” leírásában szereplő „Kompetenciák” néven felsorolt tulajdonságokra, amikkel rendelkezni kell a sikeres vizsgához:

Konfliktusmegoldó készség | Kapcsolatfenntartó készség | Határozottság | Kapcsolatteremtő készség | Kezdeményezőkészség | Udvariasság | Motiválhatóság | Segítőkészség | Meggyőző készség | Motiváló készség | Tolerancia | Empatikus készség.
Önállóság | Pontosság | Szervezőkészség | Felelősségtudat | Precizitás | Megbízhatóság | Stressztűrő képesség | Érzelmi stabilitás | Kiegyensúlyozottság | Rugalmasság | Szorgalom, igyekezet | Terhelhetőség | Elhivatottság | Elkötelezettség | Térbeli tájékozódás | Türelem | Kitartás.
Ismeretek helyénvaló alkalmazása | Áttekintő képesség | Helyzetfelismerés | Módszeres munkavégzés | Problémamegoldás, hibaelhárítás | Problémaelemzés, -feltárás | Eredményorientáltság | Kontroll (ellenőrző képesség) | Figyelem-összpontosítás | Lényegfelismerés (lényeglátás) | Nyitott hozzáállás | Körültekintés, elővigyázatosság | Általános tanulóképesség | Logikus gondolkodás.

Nyilvánvaló, hogy semelyik Társasházkezelő cég sem lehet sikeres hosszú távon, ha nincs olyan – a lakókkal személyesen kapcsolatot tartó – képviselője, akiben megvannak a fontosabb tulajdonságok: könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel, jól kommunikál, gyorsan képes konfliktusokat megoldani, határozott, ugyanakkor segítőkész, udvarias, toleráns, és magas empátiával rendelkezik.

Attól tehát, hogy egy Társasházkezelő céget bízunk meg a házban lakó közös képviselő helyett, nem kell feltétlenül lemondanunk a mi Manci nénink elbűvölő személyiségéről, viszont biztos, hogy egy jelentősen teherbíróbb, lényegesen több feladatot ellátni tudó „Manci nénit” kapunk cserébe.

A közös képviselő felelősségeEgy másik szempont, amit figyelembe kell vennünk, amikor új közös képviselőt választunk, a felelősség kérdése. Nem árt ha tisztában vagyunk vele, hogy a képviselő közigazgatási jogi, polgárjogi, és büntetőjogi felelősséggel tartozik a munkája iránt.

Sőt, ha nem csinálja meg a rábízott feladatokat, vagy csapnivaló munkát végez, és abból a háznak anyagi kára származik, akkor kártérítésre kötelezhető.

Ezért sem biztos, hogy jó ötlet Manci nénit megbízni a közös képviselettel. Lehet, hogy sokkal jobban járunk, ha egy szakmai felelősségbiztosítással rendelkező céget választunk. Emberek vagyunk, tehát hibázhatunk, de egyáltalán nem mindegy, hogy egy komolyabb baklövés következményei mennyire viselik meg a közös képviselőt, ezen keresztül a ház költségvetését, és ezáltal az egész lakóközösséget.

A képviselő leváltása legkevésbé sem vicces folyamatNos, ha Manci néni történetesen egy házunkban lakó kedves, idős hölgy, aki sorozatos baklövéseket követ el, mert átcsaptak a feje felett a hullámok, azaz nem képes már ellátni a közös képviselettel járó megannyi kötelezettségét, akkor bajban vagyunk.

Egyrészt senki sem akarja majd felvállalni azt a kényes feladatot, hogy megmondja neki, ennyi volt, mostantól búcsút inthet a nyugdíj kiegészítésének, másrészt igen nehéz lesz a nyílt leszavazásra rávenni a lakók többségét.

Harmadrészt előfordulhat az is, hogy Manci néni egyszerűen elengedi majd a füle mellett a panaszokat, és nem lesz hajlandó összehívni a közgyűlést, aminek elsődleges napirendi pontja az ő leváltása lesz.

Ez a megközelítés is azt mutatja, hogy sokkal jobban járunk, ha egy házunktól független szolgáltató céget bízunk meg a társasházkezeléssel.

Persze, nem biztos, hogy ezzel megoldottuk a leváltás teljes problémakörét, de legalább kivettük az egyenletből az érzelmi tényezőt, ami látszólag lehet lényegtelen, de egyáltalán nem az. A közös képviselő leváltása körüli hercehurcákról szóló sztoriknak se szeri se száma a különböző internetes fórumokon, és az esetek több mint 70-80 százalékában ezek a bizonyos érzelmi tényezők akadályozzák meg, vagy lehetetlenítik el a közös képviselő menesztését.